A Helly Hansen Pünkösdi Regatta is csatlakozott a World Sailing és a Magyar Vitorlás Szövetség által közösen szervezett Steering The Course nevet viselő nemzetközi női vitorláshéthez így a május 21-én kezdődő nemzetközi program első megmozdulása a vasárnap rajtoló túraverseny. A Regatta partnere, az Ilcsi Szépítő Füvek Kft. pedig értékes ajándékkal kedveskedik a legeredményesebb női legénységeknek.
A Nemzetközi Vitorlás Szövetség, a World Sailing az idei esztendőben először, hagyományteremtő szándékkal hirdette meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Fejlesztési Alap által támogatott Steering the Course elnevezésű kampányát, melyhez Magyarország is csatlakozott. A program azzal a céllal indul útjára, hogy a vitorlássportban versenyszerűen és szabadidős jelleggel résztvevő és közreműködő hölgyeket bemutassa, valamint világszerte megismertesse a nőket és lányokat a sportággal.
Szinte kérdés sem volt, hogy a program indulásának harmadnapján rajtoló Helly Hansen Pünkösdi Regatta is csatlakozik a megmozduláshoz, hiszen a verseny évek óta igen népszerű a lány és vegyes csapatok és persze a női versenyzők körében.
A verseny partnere, az Ilcsy Szépítő Füvek Kft. a verseny legeredményesebb női egységeinek ajándékkal kedveskedik. Eszerint az első három helyezett kapni fog tőlük hajónkként négy-négy csomagot. Két termék fog benne szerepelni, ebből az egyik a Napozás utáni testápoló gél a másik pedig a Paradicsomos arc és testápoló krém.
Hölgyek, lányok, vegyes csapatok és persze fiúk: ne feledjétek 2021.05.14-ig kedvezményesen Itt lehet nevezni! a Helly Hansen Pünkösdi Regattára!