Megjelent az idei Szüreti Regatta – Hegyi Dénes Emlékverseny versenykiírása. A regattát október 9-10 között rendezi a versenyt alapító Túravitorlás Sporklub. A mezőny szombaton Alsóörsről rajtol, majd Badacsonyba vitorlázik, ahol a közös vacsorán túl megtartják a 2019-es Szüreti Regatta, a tavalyi Őszi Pünkösdi Regatta, valamint az idei esztendőben rendezett Pünkösdi Regatta díjkiosztóját is. Másnap a vitorlázók Badacsonyból a Balatonföldvári befutót veszik majd célba.
2021-ben visszatér a hagyományos Szüreti Regatta a TVSK rendezésében. A verseny a szokásoknak megfelelően Alsóörsről, a TVSK előtti vízterületről rajtol majd október 9-én 9:00-kor. A vitorlázók az első napon a Tihanyi-szoroson, a Révfülöpi átfutó kapun keresztül vitorláznak a badacsonyi célig. Az út hossza légvonalban kb. 23,7 tm (43,6 km).
Náray Vilmos a TVSK elnöke elmondta: a verseny időpontját azért változtatták október 9-10-re, hogy minél több hajót vendégül tudjanak látni a hagyományos regattán.
„A verseny a hagyományos útvonalon zajlik, rajt szombaton Alsóörs előtt, cél Badacsonynál. A visszaút vasárnap, cél Balatonföldvár. A szombati napon lesz egy átfutó kapu Révfülöpnél, itt lehet majd rövidíteni, illetve lehetőségünk van az átfutó eredménye alapján befutási sorrendet megállapítani, ha egy adott osztály első hajója nem fut be a limitidőn belül Badacsonynál.”
Hozzátette: a szervezők az első nap befutójának helyszínével, a badacsonyi BAHART kikötővel történt megállapodás alapján 160 hajót tudnak fogadni a versenyen.
A befutó hajókat vacsora várja a kikötőben felállított rendezvénysátorban, emellett az este folyamán sor kerül a TVSK korábbi nagy versenyeinek elmaradt díjkiosztójára, így jutalmazzák a 2019-es Szüreti Regatta, a tavalyi Őszi Pünkösdi Regatta, valamint az idei esztendőben rendezett Pünkösdi Regatta legeredményesebb egységeit.
A szervezők külön felhívták a figyelmet, hogy miután a badacsonyi BAHART kikötő elektromosáram-biztosítási kapacitása erősen korlátozott, ha az éjszaka hideg lesz, a kikötő nem fog tudni annyi áramot biztosítani, hogy minden hajón bekapcsolható legyen az elektromos fűtés. Ezért érdemes lehet már most szállást foglalni vagy felkészülni.
Másnap október 10-én vasárnap 10:00-kor rajtoltatják el a mezőnyt Badacsonyból a cél Balatonföldvár. Az útvonal hossza légvonalban kb. 15,9 tm (29,5 km).
Nevezés:
A versenyre kizárólag online, az MVSz VIHAR-rendszerében lehet nevezni 2021 október 1. éjfélig. nevezési díj megfizetésének módja: kizárólag átutalással, a Túravitorlás Sportklub bankszámlájára: 11702036-20101990 (Bank: OTP). A közleményben kérik a hajó nevét, osztályát és vitorlaszámát feltüntetni.
A rendezők a korlátozottan rendelkezésre álló kikötőhelyek miatt a versenyre 160 hajó nevezését fogadják el. A hajókat a nevezési díj megfizetésének időpontja szerint állítják sorrendbe, a 161. nevezéstől a hajók várólistára kerülnek. A várólistás hajók egy elfogadott nevezéssel rendelkező hajó visszalépése esetén lépnek előre.
A Szüreti Regatta – Hegyi Dénes Emlékverseny versenykiírása ide kattintva érhető el: VK-Szüreti Regatta-2021